Turizmus
Siráz (Shiraz) Irán délnyugati részén található város, Fársz tartomány székhelye, az ország 6. legnépesebb városa. A Perzsa-öbölhöz közel, 1500 méteres magasságban, a Zagrosz-hegység nyúlványaira épült. Ősi település, amely az Újperzsa Birodalom alatt, az arabok betöréséig csak a karavánok pihenőhelyeként volt ismert, majd későbbi története során többször volt főváros. Több, mint ezer éves regionális kereskedelmi központ az egykori Perzsiában. Klímája mérsékelt, így meleg vagy forró nyarak és enyhe vagy hűvös telek jellemzik. Irán elektronikai iparának is egyik központja, sőt, egy olajfinomítóval is rendelkezik.
A területen a 7. századtól vette kezdetét a folyamatos városiasodás, a 10. században már fallal vették azt körül. Ebben az időben Siráz már híres volt 360 termes egyeteméről, amit aztán a 11. században orvosi karral és kórházzal is bővítettek. Rangos városnak számított tehát, mégis a Zend-dinasztia ideje alatt, a 18. században vált igazán jelentőssé. Innen indult útjára 1844-ben a bahái hit is. A történelmi nevezetességek ma is koncentráltan, javarészt a Zend sugárút környékén találhatóak.
Siráz híres az augusztus végén, szeptember elején rendszeresen megrendezésre kerülő fesztiváljairól, valamint termékeny vidékéről, dús, gyümölcsökben gazdag, egzotikus kertjeiről, szőnyegeiről és virágairól. A helyiek szőlő- és borkultúrája a régészeti leletek alapján legalább 1800 éves, és a városról kapta nevét a siraz szőlőfajta is. A perzsa kultúra egyik központjaként tartják számon és olyan becenevekkel is illetik, mint a "Tanulmányok városa", a "Rózsák városa", a "Szerelem városa", a "Kertek városa", a "Bor városa" és a "Költészet városa".
Siráz legvarázslatosabb látnivalója a Nas ol Molk mecset, melyet különleges rózsaszínű csempéinek köszönhetően "rózsaszín mecsetnek" is becéznek. Az 1876-1888 között épült, kívülről hagyományosnak tűnő épület falai igazi mesebeli csodaországot rejtenek: ahogy a színes ólomüveg ablakait reggelente megsütik a nap első sugarai, a folyosók káprázatos fényekben és színekben úsznak a padlótól egészen a mennyezetig. A látvány olyan érzést kelt, mintha egy hatalmas kaleidoszkópban lennénk. Lenyűgözően szépek ugyanakkor a mecset egyéb díszítő elemei is, a festett boltívek, a látványos kupolák és a csempék bonyolult geometria mintái.
További nevezetessége a Karim Kán Citadella (Arge Karim Khan), amelyben ma múzeum működik és a Korán Kapu is, de számos szép mecsetet is találunk még a városban. A legnagyobb perzsa költő, Hafiz mauzóleuma és az azt környező illatos kert pedig igazi zarándokhely az irániak számára. Természetesen kihagyhatatlan élmény a Bazaar Vakeel hatalmas bazárában való nézelődés és vásárlás, ahol gyönyörű szőnyegeket, textileket, antik tárgyakat, kézműves termékeket és fűszereket szerezhetünk be. A bazár udvarán még egy gyönyörű medence is látható, ami ideális hangulatos fotók készítésére.
Hasznos repülőjegy vásárlás tippek
Több repülőtársaság is kínál Budapestről olcsó repülőjegyet és minőségi repülős utazást járataival Sirázba, mint például a Turkish Airlines, az Emirates Airlines, az Austrian Airlines, a Royal Brunei Air vagy a Hahn Air légitársaság is. A felsorolt nagy nemzetközi repülőtársaságok járataira is kifoghatunk Budapestről olcsó repülőjegyet, ha legalább 2-3 hónappal előbb lefoglaljuk azt.
Repülőtér információk
A Siráz Nemzetközi Repülőtér (Shiraz International Airport (IATA: SYZ)) Irán déli részének legnagyobb repülőtere. Innen buszokkal és metróval juthatunk be a városközpontba.
Tömegközlekedés
Siráz tömegközlekedését buszok, metró és vonatok biztosítják.