Turizmus
Brüsszel városa Belgium, valamint Flandria fővárosa, egyben az Európai Unió és a NATO székhelye. Már a középkorban jelentős kereskedőváros volt. Brüsszelben az időjárás mérsékelt egész évben: nyáron ritkán forró, a tél enyhe, azonban az eső gyakran esik, még ha szemerkélve is.
A fő attrakciója a Világörökség részét is képező Grand Place (Főtér), amely már a középkor óta a város szívében áll. Az eklektikus stílusú, Európa legszebbjének tartott tér körül 17. századi barokk céhes házak sorakoznak, melyek méltón illusztrálják a korabeli Brüsszel társadalmi és kulturális életét. Itt minden épületnek megvan a maga különlegessége és házszám helyett saját névvel bírnak, mint például Táborhegy, Róka, Tengeri Farkas vagy épp Hattyú. A Főtéren szinte egymást érik a különböző rendezvények, minden 2. év augusztusában pedig valódi virágszőnyeggel borítják be.
A brüsszeli Városházát Európa egyik legszebb polgári épületének tartják, azt nem csak kívülről, belülről is érdemes megcsodálni. A város másik jellegzetes, mára már ikonikussá vált látnivalója a Főtérhez közeli Manneken Pis szobor. A pisilő kisfiút ábrázoló kicsiny bronz szobrot a 17. század óta időről időre jelmezbe öltöztetik. A szobornak egy lány párja is van, ugyancsak közel a Főtérhez.
A 19. században épült Királyi Palota a királyi család hivatalos rezidenciájaként épült és ma is hivatalos ceremóniák és ünnepségek színtere. A palotát júliusban és szeptemberben a nyilvánosság számára is látogathatóvá teszik, de már a palota melletti parkban (Parc de Bruxelles/Park van Brussel) tett séta miatt is megéri idelátogatni. A palotával szemben a parlament épületét csodálhatjuk meg.
Brüsszelben járva ne hagyjuk ki a belga sörök (pl.: lambic, Kriek meggysör vagy szerzetesi sörök), a csokoládé, a praliné, a sajtok, a belga gofri (waffel) és a finom helyi ételek megkóstolását! Városszerte számos étterem, bisztró és kávézó közül válogathatunk. A brüsszeli konyha fogásain érződik a francia hatás, ugyanakkor a közel-keleti ízvilág is. Belga nemzeti ínyenc fogás például a moules frites, azaz fűszeres lében párolt kagyló belga mód sütött krumplival, a waterzooi (csirkehúsból vagy halból készült krumplis, hagymás, tojásos tejszínes ragu), a paling in 't groen vagy anguilles au vert (zöld szószban főtt angolna), a stoofvlees vagy carbonade Flamande (flamand gulyás).
Aki szeretne a brüsszeli éjszaka ízébe is belekóstolni, üljön be a sajátos karakterű és történelmű bárok egyikébe: a bábszínházas hangulatot például az Estaminet Toone-ban, az Art Deco stílust pedig az A la Mort Subite sörházban tapasztalhatjuk meg. Elegáns, pezsgőkoktélos szórakozóhelyekért a Louise avenue-t vagy a rue Antoine Dansaert-et fedezzük fel!
Brüsszeli vásárláshoz érdemes a Grand-Sablon téri antik piacot felkeresnünk, de ha a nagynevű dizájnerek üzleteire vagyunk kíváncsiak, a Louise avenue-n van a helyünk. A belga divatguruk butikjai a rue Antoine Dansaerten-en sorakoznak. És ha igazi különlegességre vágyunk, ki ne hagyjuk a 200 méter hosszú, elegáns, üvegtetős bevásárló árkád, a neo-reneszánsz Szent Hubert Királyi Galéria meglátogatását se, ahol akkor is érdemes bámészkodni és sétálgatni, ha semmit nem vásárolunk.
Hasznos repülőjegy vásárlási tippek
Számos fapados légitársaság, a Ryanair, a Vueling, a Wizz Air, a Germanwings vagy Eurowings is kínál Budapestről olcsó repülőjegyet Brüsszelbe, ugyanakkor minőségi repülős utazást biztosít járataival az Air France KLM, a British Airways, a Lufthansa, az Austrian Airlines, a LOT, a Brussels Airlines, SWISS, a Czech Airlines vagy az Alitalia légitársaság is. Az utóbb felsorolt nagy nemzetközi légitársaságok járataira is kifoghatunk Budapestről olcsó repülőjegyet, ha legalább 2-3 hónappal előbb lefoglaljuk azt.
Repülőtér információk
A Brüsszeli-Zaventem Repülőtér (Brussel-Nationaal / Bruxelles-National vagy Brussel-Zaventem (IATA: BRU)) 14 km-re észak-keletre fekszik a városközponttól. Innen vonattal, busszal vagy shuttle transzfer busszal juthatunk be a belvárosba.
Tömegközlekedés
Brüsszel tömegközlekedése modern és jól szervezett: 3 metróvonal, 20 villamos és 5 buszvonal hálózza be a területet. De ha inkább bicikliznénk, kerékpár bérlő helyeket is könnyen találunk.
Intercity vonatokkal kényelmesen és gyorsan elérhetők a belgiumi nagyvárosok. Brüsszel fő vasútállomása a Bruxelles-Central, ahonnan a vonatok sűrűn közlekednek országszerte.
Antwerpennel tengerjáró hajókkal használható csatorna köti össze a várost.