Turizmus
A Nílus völgyében, a folyó jobb partján és szigetein fekvő Kairó, más néven a "Győzedelmes", Egyiptom fővárosa. Tőle északra egészen a tengerig elnyúlva terül el a Nílus deltatorkolata, míg nyugatra a gízai piramisok fekszenek, délre pedig az ősi Memphisz városa. Nem csak Egyiptom, de az arab világ, sőt az egész Közel-Kelet politikai, gazdasági és kulturális központja. Kairó az egyiptomi kormány, minden állami és vallási központi hivatal, több diplomáciai képviselet, illetve az Arab Liga székhelye is.
Kairó éghajlata szubtrópusi, november és április között nagyon kellemes hőmérséklettel. A nyár forró és ilyenkor a Nílus áradása miatt magas a páratartalom is. A legmelegebb hónap a július, átlagos 34-35 °C maximummal, a leghűvösebb pedig a január 9°C maximum hőmérséklettel, így a legideálisabb, ha hűvösebb hónapot, november és március közti időszakot választunk az idelátogatáshoz. Kevés csapadék hullik itt, általában november és március között.
Több, mint 15 millió fős lakosság számával Afrika és egyben a Közel-Kelet legnagyobb, míg a világ 13. legnépesebb városa. Kairó egykor a kultúra és a tudomány fellegvára, a világ egyik leggazdagabb városa volt, ahol ma is érződik a régmúlt dicsősége: történelmi óvárosa és annak iszlám építészeti remekei ma az UNESCO Világörökségének részét képezik. Napjainkban a város keleti, tradicionális részén több ezer műemlék épület, köztük mecset, mauzóleum, palota, színház, múzeum, egyetem és főiskola, míg nyugati, modern részén főként kormányzati épületek és üzleti negyedek találhatóak. Mindezek mellett számos színházzal, operával és koncertteremmel, valamint egyetemmel is büszkélkedhet Kairó.
Aki érdeklődik a történelem iránt, feltétlen látogassa meg a világ egyik leggazdagabb múzeumát, az Egyiptomi Régészeti Múzeumot, ahol ókori időutazást téve az Ó-, a Közép- és az Újbirodalom leleteit és kincseit csodálhatja meg.
A híres kairói Citadella egy hatalmas, kapukkal, tornyokkal és magas védfalakkal körülvett középkori erődítmény, mely látványos mecsetekben és múzeumokban is gazdag. Találunk itt kincseket rejtő Ékszer-palotát, de az egyiptomi büntetés-végrehajtásról szóló kiállítást és hadtörténeti múzeumot is.
A Citadella és a Muqattam nyomor-negyedei között húzódó 2 hatalmas temető, több egyiptomi uralkodó nyughelye, a Halottak Városa, egy a mameluk építészet jellegzetességeit magán hordozó szegény, ám decens városrész, ahol a nyughelyek mellett üzletekkel és iskolákkal is találkozhatunk.
Az egyiptomi kereszténység legszebb emlékeit egy békés és impozáns negyed, a Kopt-negyed (Óváros) múzeumai és templomai őrzik.
A világ egyik legnagyobb bazár-piaca a 14. század óta működő, a Világörökség részét képező Khan el-Khalili bazár, ami igazi izgalmakat és egyiptomi hangulatot tartogat a látogatók számára. Itt minden kapható az olcsó bazári szuvenírtől a valódi kincsekig: parfümök, fűszerek, kézműves tárgyak, ékszerek, régiségek, szőttesek és nemesfém tárgyak. A bazár északi sarkán található az al-Husszein mecset, ami az iszlám egyik legszentebb zarándokhelye.
Kairó egyik legnépszerűbb látnivalója a Nílus által körülölelt Gezira-szigeten álló, 186 méter magas, lótuszt formázó TV-torony és annak forgó étterme. A látvány a toronyból lenyűgöző: egyik felén a piramisokat, míg a másik felén a sivatagot, a sziget két oldalán pedig a Nílust és a nyüzsgő várost csodálhatjuk innen.
Az egyiptomi gasztronómiát a közel-keleti és arab ételek egyedülálló keveredése jellemzi: alapétel a bárányból, birkából vagy csirkehúsból készült fogás, a tonhal és a sügér, a kofta, a kebab, a shawarma és a muszaka, a bab, a lencse, a tészta és a csicseriborsó. A desszert gyakran mézes tésztarétegekből és magokból áll. Az egyiptomi kávé hasonló a görög és a török kávéhoz, amit szintén nagyon édesen fogyasztanak. A hagyományos helyi ételek mellett megtaláljuk a nemzetközi konyha képviselőit is, így akár libanoni és olasz étteremre is könnyedén ráakadhatunk.
Hasznos repülőjegy vásárlási tippek
Számos repülőtársaság kínál Budapestről repülőjegyet Kairóba: minőségi repülős utazást biztosít járataival például Aegean Air, az Austrian Airlines, a Turkish Airlines, az Air France KLM, az Emirates Airlines, a British Airways, a Lufthansa, a SWISS az Etihad Airways vagy az Alitalia repülőtársaság is. A felsorolt nagy nemzi légitársaságok járataira is kifoghatunk Budapestről olcsó repülőjegyet, ha legalább 2-3 hónappal előbb lefoglaljuk azt.
Repülőtér információk
A Kairói Nemzetközi Repülőtér (Cairo International Airport (IATA: CAI)) a város észek-keleti szélén, Heliopolisban található. Innen reptéri shuttle minibusszal vagy taxival juthatunk a belvárosba.
Tömegközlekedés
A kairói metró és villamos afrikai különlegességnek számít, itt épült Afrika első metróhálózata. De olcsón bérelhetünk autót is sofőrrel.
A város fő vasútállomása a Ramses Pályaudvar (Mahattat Ramses), ahonnan országszerte közlekednek vonatok, könnyen eljuthatunk vonattal például Alexandriába, Luxorba vagy Aswanba.
A 2 legfőbb buszállomás a Midan Ramsis és a Cairo Gateway (Turgoman). Busszal kényelmesen utazhatunk pédául Sharm el-Sheikh, Alexandria vagy Hurghada városaiba.