Turizmus
Latin-Amerika egyik legnagyobb városa, Buenos Aires, Argentína fővárosa, egyben legnagyobb városa. A "Szentháromság városa" néven is ismert kikötő Argentína észak-keleti részén, a Río de la Plata déli partján fekszik. A lakosság nagy része spanyol és olasz eredetű argentin, a népesség a külvárosokkal együtt kb. 13 millió fő. Buenos Aires Argentína gazdasági, ipari, kereskedelmi és kulturális központja, kikötője pedig egyike a világ legforgalmasabb kikötőinek. Argentína nagy folyói észak- északnyugati irányban kötik össze a fővárost a vidéki területekkel, valamint Brazíliával, Uruguayal és Paraguayal, így jelentős forgalmi csomópontja nem csak Argentínának, de a kontinensnek is. Buenos Aires a világ egyik legolcsóbb fővárosa.
Éghajlata nedves szubtrópusi, így nedves nyarak és enyhe telek jellemzik, magas páratartalommal. A januári és februári hónapok a legmelegebbek 28-30˚C legmagasabb hőmérséklettel, a júliusi és augusztusi hónapok a leghidegebbek, 7-9 ˚C legmagasabb hőmérséklettel. Ősszel (március-május) és télen (június-augusztus) jellemző az erős köd, tavasszal és ősszel pedig a sok zivatar, de leginkább tavaszal és kora ősszel érdemes idelátogatni.
Buenos Aires egyeteme Dél-Amerika egyik legnagyobb oktatási intézménye, amely több Nobel-díjas tudóst is adott a világnak. Kulturális központként számos múzeummal, könyvtárral és színházzal is büszkélkedhet, pezsgő művészi élet jellemzi. Az egyik legjelentősebb kulturális intézménye a helyi operaház, a Teatro Colón, mely számtalan opera-, színházi- és filharmonikus előadásnak ad otthont. Gyakran olyan magyar szerzők műveit is műsorra tűzik magyarul, mint Bartók és Kodály. Az ország nemzeti unikumával, a tangó műfajával lépten-nyomon találkozhatunk a városban.
Az Argentína függetlenségének napjáról elnevezett 9 de Julio Avenue kb. 100 méteres szélességével a Föld legszélesebb sugárútja, mely 1 km hosszan fut és amelyen az átkelés gyalogosan akár 3-4 percig is eltarthat. A végén egy 70 méter magas, szintén a függetlenné válásnak emléket állító hatalmas Obeliszk magasodik. A Plaza del Congresson, azaz a Kongresszusi téren láthatjuk a gyönyörű Kongresszusi Palotát, vagyis az argentin parlament lenyűgöző épületét.
A főváros legjelentősebb tere a 3 hektáron, a tengerparthoz közel elterülő, parkokkal és zöld felületekkel, szökőkutakkal és szobrokkal ékesített Plaza de Mayo (Május tér), melynek leghíresebb épülete a rózsaszín Casa Rosada, azaz az Elnöki Palota. Ennek erkélyéről szónokolt egykor a nép által rajongásig imádott first lady, Evita Perón is. Innen mindössze egy utcányira találjuk a Fővárosi Székesegyházat, a Catedral Metropolitanat, ami neoklasszicista jegyeket hordoz, a homlokzatát alkotó timpanont pedig 12 korinthoszi oszlop tartja.
A Museo Evita múzeumot 2002-ben, Evita halálának 50. évfordulóján avatták fel. Itt Eva Perón életét, személyes tárgyait, ruháit és fotóit audió-vizuális eszközök segítségével tekinthetjük meg. A Cementerio de Recoleta (Recoleta temető) a város legrégebbi kerülete, melyet elegáns kávézók, bárok és éttermek tarkítanak. Leghíresebb látnivalója a Recoleta temető, ahová meganyi híres elnököt, művészt, katonát és Eva Perónt is temették. Mindenképpen különleges élmény a kicsiny, változatos és stílusos családi mauzóleumok közt úgy sétálgatni, mintha csak az utcákat járnánk.
A Palermo negyedben található Jardin Japonés (Japán-kert) Buenos Aires egyik legszebb parkja, ahol - akárcsak egy hagyományos japánkertben - a csend, béke és harmónia uralkodik, patakokkal, vízesésekkel, tóval, teaházzal, hidakkal és buja növényzettel teremtve ehhez megfelelő hangulatot.
Az olasz bevándorlók kerülete, a jellegzetes La Boca (folyótorkolat), ahol az egykor a hajófestésből megmaradt festékeket felhasználó munkások élénk színűre festett, különleges bádogépületeket alakítottak ki. A kerületet alapító olasz bevándorlók megőrizték kultúrájukat, így a negyed a mai napig európai jelleget mutat. A La Boca a tangóról és az itt alapított Boca Juniors (La Bombonera stadion) labdarúgóklubról, valamint Maradonáról is híres. A színes kerületben az utcai élet is színesen változatos: mindenütt művészek, utcai előadók és tangótáncosok ejtik ámulatba a járókelőket.
A Museo de Arte Latinoamericano de Buenos Aires (Malba) a latin-amerikai művészet ultra-modern tárháza, ami komoly szerepet játszott abban, hogy a latin-amerikai művészet világszerte felértékelődjön. Egyik legértékesebb kincse Frida Kahlo, a híres mexikói festőművész önarcképe.
Buenos Aires felhőkarcolókkal és modern épületekkel gazdagított negyede a Puerto Madero, ahol az egykori vörös téglás dokk-raktárakat elegáns lakóházakká, irodákká, egyetemmé, luxus szállodákká átalakítva új funkciókat ellátó tereket alakítottak ki. A divatos negyed régi raktáraiban az előzőeken túl most galériák, bárok és éttermek működnek és egyre erősödő kulturális központtá válik. Utcáit híres nőkről nevezték el, hídja pedig a Nők hídja (Puente de la Mujer) nevet viseli.
A San Telmo sajátos hangulatú negyed labirintusszerű, keskeny, macskaköves utcáin omladozó épületek közt tehetünk romantikus sétát, miközben kávézók, könyvesboltok, művészeti stúdiók és antik-üzletek kínálatát mérhetjük fel. Érdemes felkeresni itt a vasárnap délutáni piacot, esténként pedig megcsodálni a tereken tangót táncoló és zenélő művészeket.
Ha pedig a városnézés, a tüzes ételek és a forró hangulató tangó után hűsítő élményre vágyunk, kapcsolódjunk ki a főváros remek strandjainak egyikén!
Hasznos repülőjegy vásárlási tippek
A Condor fapados (diszkont) légitársaság is kínál Budapestről olcsó repülőjegyet Buenos Airesbe, ugyanakkor minőségi repülős utazást biztosít járataival az American Airlines, az Air France KLM, az Iberia, az Air Canada, a British Airways, a Lufthansa, a Turkish Airlines, az Etihad Airways, az Emirates Airlines, a Qatar Airways vagy az Alitalia légitársaság is. Az utóbb felsorolt nagy nemzetközi repülőtársaságok járataira is kifoghatunk Budapestről olcsó repülőjegyet Buenos Airesbe, ha legalább 2-3 hónappal előbb lefoglaljuk azt.
Repülőtér információk
Buenos Aires fő nemzetközi repülőtere a Ministro Pistarini vagy Ezeiza Nemzetközi Repülőtér (Ezeiza International Airport (IATA: EZE)), amely 35 km-re délre található a városközponttól. Innen busszal vagy taxival juthatunk be a belvárosba.
Tömegközlekedés
A Subterraneo (rövidebben: 'el subte') a déli félteke és Latin-Amerika legrégibb földalattija, mely 1913-ban nyílt meg Buenos Airesben. Emellett sűrű busz- és villamoshálózat szövi be a várost, de népszerűek az ún. collectiovok, azaz kisbuszok is. Buenos Aires az ország vasúthálózatának is fő csomópontja, 8 pályaudvarral rendelkezik. A tömegközlekedést mindezek mellett hajó- és kompjáratok is segítik.