Turizmus
Marokkó 4. legnagyobb városa és fő turisztikai célpontja, Marrákes (Marrakech) a legnyugatibb arab állam délnyugati részén, az Atlasz-hegység lábánál fekszik. Ennek a városnak a nevéből ered Marokkó, az ország elnevezése is. Marrákest vörös színű városfalai miatt az arabok Al Hamra, azaz „Vörös Város” néven is emlegetik. A lakosság nagy része az itt őslakos berber, illetve kisebb részben arab. A lakosság zömében muzulmán, szunnita hitű. A város éghajlata szubtrópusi sztyepp, melyre forró, száraz nyár és viszonylag hűvös, csapadékos tél jellemző. A legkellemesebb időszak az ideutazáshoz az ősz és a tavasz.
Marrákes óvárosa, az Agdal- és a Menara-kertek az UNESCO Világörökségének részei. A városban 19 kapu található, melynek legszebbike a 12. századi Bab Agnaou kapu. Ez a míves, finom domborművekkel és Korán feliratokkal díszített kőből épült kapu célszerű kiindulópont a város felfedezéséhez, hiszen innen könnyen elérhető a Királyi Kasbah. A kasbah-ok a berber építészet jellegzetes alkotásai, melyek négytornyú, rendszerint agyagból készült, fallal körülvett erődítmények. A Királyi Kasbah nevezetessége az El Mansouria mecset, az egykor fényűző El Badi palota és a Saadian dinasztia 66 gazdagon díszített sírja.
Aki vonzódik a történelem és a régészet iránt, a hajdan fényűző Ahmad al-Mansur király dicsőségére 1578-ban épült El Badi palotát feltétlenül látogassa meg. Az épület egykor 360 szobával, olasz márvánnyal és szudáni arannyal díszítve pompázott, ma már azonban csak néhány épen maradt szobát, teraszt, a kertet és a börtönt tekinthetjük meg.
A Ben Youssef Madrassa évszázadokon át volt az észak-afrikai térség egyik legjelentősebb iszlám teológiai felsőoktatási intézménye, ahol egyszerre több, mint 900 diák tanult. Ma a turisták által is látogatható, lenyűgöző teraszainak, központi udvari szökőkútjának, faragott tantermeinek, a márványból és cédrusból készült díszítőelemeknek és gyönyörű iszlám feliratoknak a látványát kár lenne kihagyni.
A város világhíres attrakciója a Djemaa el Fna, aza a Fő-tér, ahol éjjel-nappal tart a vásár. Ez Marokkó és egyben egész Afrika legforgalmasabb hagyományos piaca. Van itt hennafestő, könyvárus, egzotikus állat, csilingelő vízárus, íncsiklandó ételek, kígyóbűvölő és humoros utcaszínház is.
Kötelező turista program a marrákesi bazárok felfedezése: a Fő -teret övező és környékbeli szűk utcácskákban standok, kézműves műhelyek és antikvitások sorakoznak, ahol a világhírű marokkói bőrdíszműves bőrárura, marokkói lámpásra, kézzel csomózott szőnyegre vagy berber papucsra alkudozhatunk. De vásárolhatunk itt egzotikus varázsitalokat, finom ötvösmunkákat (ékszereket, sárgaréz tálakat) kaftánt, kendőket és takarókat, fafaragványokat, fűszereket és hangszereket is.
Marrákes kimagasló nevezetessége a Fő-téren álló, az Unesco Világörökség listáján szereplő Koutoubia mecset, melyet - mivel már az 1200-as években is könyveket árultak a tövében - a könyvkereskedők mecsetének is neveznek. A vöröskőből épült mecsetet belülről csak igazhitűek látogathatják, a turistáknak be kell érniük a 77 m magas minaret külső csodálatával és a naponta ötször felhangzó müezzin imára hívó énekének hangjával. A mecset tornyát 4, rézből készült földgömb díszíti, az épület pedig az esti kivilágításban igazán lenyűgöző látványt nyújt.
A Majorelle Marokkó világhírű botanikus kertje, ami egyben az Iszlám Művészeti Múzeumnak, egy észak-afrikai textilgyűjteménynek és festmény kiállításnak is otthont ad. A kertben tavak, sétányok, buja növényzet és egy kellemes kávézó várja vendégeit.
A fárasztó városnézést kipihenhetjük egy hagyományos hammam-szertartás során például a Fő-tértől nem messzi Hammam el Basha fürdőben, amely az egyik legnagyobb és a leglátogatottabb nyilvános gőzfürdő.
Feltétlenül érdemes közelebbről is megismerkedni a helyi gasztronómiával. A jellegzetes marokkói ételek közé tartozik a köleskása, a kuszkusz, a csicseriborsó, a csirke-, bárány- és birkahús, a halak, a kebab, a tajine (húsos-zöldséges egytálétel), a kessra (lapos, kerek búza- vagy árpacipó), a mentatea, a datolya, narancs és egyéb egzotikus gyümölcsök. Az étkezéshez egyfajta szertartás is tartozik, mivel kultúrájuk szerint minden étkezés egyúttal a test megtisztulását is jelenti. Szerte az országban, szinte minden sarkon árulják egyébként a frissen facsart narancslevet. Az éttermekben marokkói bor is kapható, melynek szőlője a Casablancához közeli Ben Slimanében, az ország legrégebbi szőlőültetvényein termett.
Hasznos repülőjegy vásárlási tippek
A Norwegian és a Vueling fapados (diszkont) repülőtársaság is kínál Budapestről olcsó repülőjegyet Marrákesbe, ugyanakkor minőségi repülős utazást biztosít járataival az Air France KLM, a British Airways, a Lufthansa, a Brussels Airlines vagy a SWISS légitársaság is. Az utóbb felsorolt nagy nemzetközi repülőtársaságok járataira is kifoghatunk Budapestről olcsó repülőjegyet, ha legalább 2-3 hónappal előbb lefoglaljuk azt.
Repülőtér információk
Marrákes nemzetközi repülőtere a Marrakech-Menara International Airport (IATA: RAK) kb. 5 km-re található a várostól és Európa számos nagyvárosából közlekednek ide járatok. A reptérről a 30 percenként induló légkondicionált reptéri buszokkal vagy taxival juthatunk be a városba.
Tömegközlekedés
A látnivalók kényelmesen felfedezhetők Marrákesben gyalogosan, de a Fő-térnél vagy a Ben Youssef Madrassa előtt szinte minden busz megáll, így akár busszal is nekivághatunk a város felfedezésének. Aki pedig romantikára vágyik, akár lovaskocsiban ülve is nézelődhet.
Marokkón belül a legkényelmesebb a vonattal történő utazás. Marrákes és Casablanca közt például naponta több vonatjárat is közlekedik, de vonattal vagy busszal Rabat, Tanger és más nagyvárosok is kényelmesen elérhetők.