Turizmus
Orán (Ouahran/Vahrán) Algéria északnyugati részén, a Földközi-tenger partján fekvő város, az azonos nevű vilajet székhelye. Lakosainak száma kb. 600 ezer főre tehető. Andalúziai mór kereskedők alapították még a 10. században, majd közel 200 éven át spanyol fennhatóság alatt volt. Később állt török, majd francia gyarmati uralom alatt is. A II. világháború alatt az ún. Vichy-Franciaországhoz tartozott, a brit erők a kikötőjében semmisítették meg a francia hadihajókat. Napjainkban is fontos kikötő és kereskedelmi központ, ugyanakkor egyetemmel is büszkélkedhet.
Klímája a félszáraz kontinentális és mediterrán keveréke: a csapadék nagy része novemberben és májusban hullik, a nyarak melegek 32 °C körüli hőmérséklettel. A telek enyhék, a leghidegebb hónapban, januárban is 11 °C körüli legmagasabb nappali hőmérséklettel.
Orán gyönyörű tengerpartját Nizza partvonala ihlette, ahol hosszú, hangulatos kávézókkal, éttermekkel és fagylaltozókkal teli sétány fut, és ami gyönyörű kilátást nyújt a tengerre, a kikötőre és Fort Santa Cruz szikláira. Cukrászdáiban a francia gasztronómia hagyományai a mai napig fellelhetők. A város fő tere a Place 1er Noviembre, a Sacre Cœur Katedrális lenyűgözően szép épületében pedig napjainkban egy óriási könyvtár üzemel.
A város medinája, a Le Marché de Medina Jedida a legnagyobb bazárok egyike az országban. Érdemes megcsodálni a francia időszakból származó Városháza épületét is. Orán történelmi városnegyedében, a Sidi El Houari-ban található a híres Saint-Louis főiskola és a 17. századi Pasha mecset. A város nyugati oldalánál a "Szunnyadó óriás" névre hallgató hegy magasodik, aminek tetején a Keresztesek erődítménye, temploma és egy mecset áll. A kikötőváros éjszakai élete az egyik legpezsgőbb a kontinensen, ez Algéria zenei és party fővárosa. La Corncihe nevű negyedében a tengerpart mentén számtalan éjszakai bár, klub és szórakozóhely várja vendégeit.
Fontos! A Külgazdasági és Külügyminisztérium Konzuli Szolgálata Algéria bizonyos részeit utazásra nem javasolt területté nyilvánította, úgy mint: az ország teljes déli részét (Bechar, Tindouf, Ardar, Tamanrasset, Illizi wilayák /megyék/ területe), valamint a líbiai és tunéziai határ mellett Tebessa-tól délre 50 km-es sávban fekvő, és a tunéziai határ melletti 50 km-es sávban fekvő területeket, továbbá az Algírtól keletre található Boumerd ès, Bouira és Tizi Ouzou wilayák /megyék/ területeit.
Hasznos repülőjegy vásárlás tippek
Több repülőtársaság is kínál Budapestről repülőjegyet Oránba, mint például az AirFrance KLM, az Iberia, a Turkish Airlines és az Air Algerie is. A nagy nemzetközi repülőtársaságok járataira is kifoghatunk Budapestről olcsó repülőjegyet, ha legalább 2-3 hónappal előbb lefoglaljuk azt.
Repülőtér információk
A várost az Orán Es Sénia Nemzetközi Repülőtér (Oran Es Sénia Airport/Ahmed Ben Bella Airport (IATA: ORN)) szolgálja ki, kb. 9 km-re délre a központjától.
Tömegközlekedés
Orán tömegközlekedését vonatok, buszok és villamos, a vizen kompok biztosítják. Rendszeres kompjáratok közlekednek Oránból például Marseille-be és Alicantéba.