Turizmus
Cartagena (teljes nevén Cartagena de Indias) Kolumbia 5. legnagyobb városa, mely az ország északi részén, a Karib-tenger partján terül el. Bolívar megye székhelye, jelentős kikötőváros, gazdasági és kulturális központ, egyúttal népszerű turista célpont is. Lakosainak száma kb. 1 millió fő. A gyarmati Cartagenát 1533-ban alapították, ez volt az első spanyol gyarmati település Dél-Amerikában. Ám nem sokkal ezután egy tűz szinte teljesen elpusztította és újjáépült. Földrajzi adottságainak hála a Karib térség kulcsfontosságú kikötője volt a XVI-XVIII. század folyamán, ezért számos ország és kalózcsapat szerette volna megszerezni magának, melynek köszönhetően Dél-Amerika legjobban megerősített városává fejlődött. Ennek ma is látható részei, a 13 km hosszú fallal övezett óváros és erődje, a Castillo de San Felipe de Barajas az UNESCO kulturális világörökségének része. Ezzel Cartagena rendelkezik Dél-Amerika legkiterjedtebb erődítményével.
Éghajlata trópusi, így egész évben meleg és párás. A nyarak csapadékosabbak, a legtöbb eső májustól szeptemberig, illetve decemberben hullik, a legszárazabb hónapok jellemzően a január-március és a november. A legmelegebb hónap általában az április, míg a legenyhébb a november.
Cartagena tehát egy igazi karibi gyöngyszem, hangulatos történelmi óvárossal, színes házakkal faerkéllyel a homlokzatukon, festői utcácskákkal, koloniális katedrálissal és a híres Castillo de San Felipe de Barajas erőddel. A történelmi városmag a Plaza Trinidad in Getsemaní tér környékén található. Láthatunk az óvárosban sétálgatva szép, andalúziai stílusú palotákat, templomokat és múzeumokat is. Érdekes lehet az Inkvizíciós Palota felkeresése, ami ma az Inkvizíciós Múzeumnak ad otthont és ahol a spanyol inkvizíció történetét és eseményeit tekinthetjük át. Érdemes a San Felipe erődhöz közel, a 150 m magas dombra, a La Popa-ra is felmásznunk, ahol a 17. századi Santa Cruz Apátságot láthatjuk, tetejéről pedig pazar kilátást élvezhetünk a városra és a kikötőre. A város másik fő vonzereje az utazók körében a Bocagrande névre hallgató tengerparti sáv, ahol óriási szállodaépületek sorakoznak.
Ha strandolni is szeretnénk, fedezzük fel a városi strandokat, de ha a szebb és tisztább partokat részesítjük előnyben, inkább utazzunk picit távolabb és busszal vagy hajóval közelítsük meg a Cartagenától mindössze 1 órányi távolságra található Playa Blanca strandot! Itt igazi karibi tengerparti élményben lehet részünk, hiszen fehér homokos partok, napsütés és kristálytiszta kék víz fogadja a fürödni vágyókat. Hogyha pedig kuriózumra és némi bőrápolásra is vágyunk, irány a 45 km-re fekvő Volcán del Totumo sárvulkán, amelynek kráterében jótékony sárfürdőt vehetünk.
Igazán hangulatos esti élményekben lehet részünk Cartagena óvárosában, hiszen ilyenkor sok helyen salsa vagy cumbia szól, hétvégente pedig hatalmas táncos mulatságokba csöppenthetünk. A régi várfalon található a híres Café del Mar, ahonnan egy finom koktélt vagy frissen facsart gyümölcslét kortyolgatva csodálhatjuk az öblöt a naplementében.
Hasznos repülőjegy vásárlás tippek
Számos repülőtársaság kínál Budapestről olcsó repülőjegyet Cartagenába, mint pédául az American Airlines, az Air France KLM vagy a Lufthansa repülőtársaság is. A felsorolt nagy nemzetközi repülőtársaságok járataira is kifoghatunk Budapestről olcsó repülőjegyet, ha legalább 2-3 hónappal előbb lefoglaljuk azt.
Repülőtér információk
Cartagenat a Rafael Nuñez Nemzetközi Repülőtér (Rafael Nuñez International Airport (IATA: CTG)) szolgálja ki, amely kb. 12 km-re északra található a várostól. Innen busszal vagy taxival juthatunk be a városközpontba.
Tömegközlekedés
Cartagena tömegközlekedését autóbuszok, a kikötőben pedig hajók biztosítják. Ugyanakkor a főbb városi látnivalók gyalogosan is kényelmesen megközelíthetők.