Turizmus
Ammán vagy Amman Jordánia - teljes nevén Jordán Hasemita Királyság - fővárosa, az ország kereskedelmi és közigazgatási központja. Jordánia északnyugati dombos területéin fekszik, 38 km-re a Jordán folyótól, az Arab-félsziget sivatagos területeinek peremén. Eredetileg 7 dombra épült, de területe napjainkban már 19 dombot foglal magába. Területe már az újkőkorszakban, időszámításunk előtt nagyjából 8500-ban lakott volt, ezzel a világ egyik legrégebbi, folyamatosan lakott városa. Fénykorát Traianus római császár idején, Philadelphia (Filadelfia) néven élte, az Arabia provincia részeként. Ebből a korból maradt fenn a fórum és a római színház. Ezidőben tagja volt a Tíz Város nevű szövetségnek. A 8. században lett az Abbászida Kalifátus része, 1949 óta pedig a független Jordánia fővárosa.
Éghajlata mediterrán, de tekintve, hogy egy 750 m magas fennsíkon terül el, időjárása másképpen alakul, mint a környező régiókban. A nyarak forróak (max. 32-33˚C) és szárazak, hűvös éjszakákkal. A téli (max. 10˚C) időszakban fagypont körüli a hőmérséklet és néha havazással is jár. A legtöbb eső ősszel és februárban hullik. Leginkább tavasszal (április-május) és ősszel (október-november) érdemes idelátogatni, ilyenkor kellemesen enyhe a klíma.
Ammán egy folyton nyüzsgő város, melynek utcáit szép minaretek, tradicionális, fehérre festett épületek és hangulatos kávézók tarkítják. Hangulata különleges egyveleget mutat, a modern és a hagyományos világ keveredik benne. Láthatóak itt az arab Omajjád-palota romjai, de legnépszerűbb látnivalói közé tartoznak a római kori színház, a Nemzeti Múzeum, Husszein király mecsetje, a Citadella (Jabal el Qala), a bazár és az ókori Herkules-templom romjai. Ugyanakkor megtaláljuk a belvárosban (Abdali negyed) a legmodernebb bevásárlóközpontokat, sétálóutcákat, trendi klubokat, bárokat és drága éttermeket is. A főváros ételkínálatában beduin specialitásokat és finom tengeri fogásokat találunk.
Ammán remek kiindulópont a különböző jordániai kirándulásokhoz is: Jerash mindössze 48 km-re fekszik tőle, itt egy szinte teljesen megmaradt, II. századi római város fedezhető fel. Mindenképpen érdemes felkeresni Petra sziklavárosát és természetesen a Holt-tenger üdülőhelyeinek egyikét, amelynek magas sótartalmú vize a legproblémásabb bőrre is gyógyírt jelent.
Hasznos repülőjegy vásárlás tippek
Minőségi repülős utazást biztosít járataival például az Aegean Airlines, az Egyptair, a Turkish Airlines, az Air France KLM, az Emirates Airlines, a British Airways, a Lufthansa, a Royal Jordanian, a Tarom, az Etihad Airways vagy az Alitalia repülőtársaság is. A nagy nemzetközi légitársaságok járataira is kifoghatunk Budapestről olcsó repülőjegyet, ha legalább 2-3 hónappal előbb lefoglaljuk azt.
Repülőtér információk
A várost a Queen Alia Nemzetközi Repülőtér (Queen Alia International Airport (AMM)) szolgálja ki, amely kb. 36 km-re délre található attól. Innen buszokkal juthatunk be a fővárosba.
Tömegközlekedés
Ammán tömegközlekedését buszok és vonatok biztosítják.