Turizmus
Juneau az Amerikai Egyesült Államok Alaszka tagállamának székhelye, amely a Juneau-hegy lábánál és a Gastineau-csatorna túloldalán lévő Douglas-szigeten terül el. Nevét Joe Juneau aranyásóról kapta. A második legnagyobb kiterjedésű és a második legnépesebb város az USA-ban. Ugyan a város nagy része nem a szigeten helyezkedik el, mégis csak vízen vagy levegőben közelíthető meg, az úthálózat nem kapcsolódik hozzá. 1881-ben alapították, jelentős aranylelőhely volt, egész az 1940-es évekig fontos bányavárosnak számított. Fejlődése igazán a tagállammá váláskor (1959), illetve az északi olajmezők feltárásakor kapott lendületet.
Alaszka változatos tájait magas hegységek, óriási erdőségek, meseszép gleccserek, hegyi folyók, havas lejtők és harapnivalóan friss levegő jellemzik. A természet szinte egyedülállóan megőrizte eredeti állapotát. Érdekesség, hogy az USA 20 legmagasabb hegyéből 17 Alaszkában található. Igazi kalandoroknak való hely, a természetvédők paradicsoma. Éghajlatára a hosszú hideg tél és a rövid nyár jellemző, ami május közepétől szeptember közepéig tart, ilyenkor érdemes leginkább ideutazni.
A főváros már említett egyik érdekessége, hogy semmilyen út nem köti össze a külvilággal vagy Alaszka többi részével. Ez az Alaszkába érkező hajók egyik fő kikötőhelye, ennek megfelelően meglehetősen forgalmas hely. Köszönhetően a körötte húzódó magas hegyláncoknak és erdőségnek, gyönyörű fekvése van Juneaunak. Érdemes ellátogatni a belvárosban található Alaszkai Állami Múzeumba (Alaska State Museum), ahol az állam történelmi emlékei, őslakos eszkimó törzsek és a régi orosz emlékek gyűjteménye tekinthető meg. Az alaszkai Capitolium épülete 1931-ből származik. De van itt orosz ortodox templom és látogatható sörfőzde is, ahová akár kóstoló túrára is befizethetünk.
A várostól mintegy 22 km-re északra fenséges látványt nyújt a Mendenhall Glacier gleccser, ahová rendszeres turistabuszok is közlekednek. Erről a több mint 2 kilométer széles visszahúzódó gleccserről folyamatosan szakadnak le jégtáblák és darabok, a Mendenhall Lake vizébe. A gleccsernél látogatóközpont és kiépített gyalogösvények várják az érdeklődőket. Ne hagyjuk ki a Mount Roberts hegycsúcs meghódítását se, ahová a belvárosból akár libegővel is feljuthatunk: pazar kilátást élvezhetünk útközben és persze a hegycsúcson is. Érdemes felvenni a listára továbbá a Tracy Arm fjordot és egy sétát a Glacier Garden esőerdőben. És persze ha már Alaszkában járunk, kóstoljuk meg a finomabbnál finomabb halételeket vagy akár a medvehúst!
Hasznos repülőjegy vásárlás tippek
A Condor fapados (diszkont) repülőtársaság kínál Budapestről olcsó repülőjegyet Juneauba, ugyanakkor minőségi repülős utazást biztosít járataival az Air France KLM, a British Airways, a Finnair vagy a Lufthansa repülőtársaság is. Az utóbb felsorolt nagy nemzetközi repülőtársaságok járataira is kifoghatunk Budapestről olcsó repülőjegyet, ha legalább 2-3 hónappal előbb lefoglaljuk azt.
Repülőtér információk
A fővárost a Juneau Nemzetközi Repülőtér (Juneau International Airport (IATA: JNU)) szolgálja ki, ami kb. 11 km-re északnyugatra fekszik a városközponttól. Innen shuttle buszokkal juthatunk be a belvárosba.
Tömegközlekedés
Juneau tömegközlekedését buszok, a vízen hajók és kompok biztosítják. De helikopteres túrát is több cég kínál a fővárosban.