Turizmus
Baku Azerbajdzsán fővárosa. Több, mint kétmilliós lakosság számával egyben az ország legnagyobb városa. Fontos kulturális, közlekedési, kereskedelmi és oktatási központ. Az Abşeron-félsziget déli részén, a Kaszpi-tenger nyugati partján fekszik.
Baku éghajlata félszáraz mérsékelt, forró száraz nyárral és hűvös, csapadékos téllel. Gazdag történelmi múlttal rendelkezik, a város és környéke már a bronzkortól lakott hely. Gazdaságának fő terméke a nyers kőolaj, amit kézzel ásott kutakból kinyerve már az ókorban is hasznosítottak. 1846-ban itt fúrták a világ első olajkútját. Az olaj kitermelés a város gyors és látványos fejlődését eredményezte. A város ma is elképesztő ütemben fejlődik: az olaj- és a földgáz kitermelés fantasztikus gazdagságot biztosít számára.
Baku egy vibráló, nyugatias nagyváros, Európa, Ázsia és Amerika találkozása, ahol hihetetlen gyorsasággal húzzák fel az újabbnál újabb toronyépületeket, ugyanakkor még jelentős az egykori szovjet múlt öröksége és a szocreál stílusú lakótelepek jelenléte is. A középkori karavánszerájok és a legmodernebb felhőkarcolók sajátos harmóniája jellemzi. Találunk itt világmárkákat felvonultató divatos és pezsgő sétálóutcákat, mesterséges "velencei" lagúnákat reneszánsz hidakkal és gondolákkal, csillogó bevásárlóközpontokat és vadiúj felhőkarcolókat is a középkori épületek mellett. A régi karavánszerájok hangulatos étteremként funkcionálnak.
A Heydar Aliyev Cultural Centert például a világhírű építész, Zaha Hadid tervezte, aki merészen ötvözve a kreativitást és az innovációt, így az épületet az egyenes vonalak mellőzése, a hullámok állandó körforgása jellemzi. A sajátos látványt nyújtó épületben múzeum, kávézó, koncertterem és konferenciaközpont működik. A bakui szőnyegmúzeum épülete szintén egyedülálló látványosság, amint egy kigördített, díszes szőnyeget formáz.
Baku belvárosának nagy része az UNESCO Világörökségének része. A középkorban fallal körülvett óvárosban (Ichari Shahar) a különböző kultúrák keveredése figyelhető meg. Itt található Baku 2 különleges látványossága a Szűz (Maiden)- torony és a Shirvanshahs palota. A 29 méter magas torony nemcsak a főváros, de az egész ország jelképe is egyben, tetejéről csodás panoráma nyílik a városra és a Kaszpi-tengerre. A 15. századi Shirvanshahs palota a középkori perzsa időszak egyik legértékesebb építészeti emléke. Az épületegyüttes részei a főpalota, a Divankhana nevű pavilon, a mauzóleum, a mecset, illetve a fürdő.
További mecseteket is megcsodálhatunk a városban járva, mint például a Juma mecsetet vagy a nyugati városrészben látható Imam Huseyn-mecsetet. Híres nevezetessége a fővárosnak még a karabahi háború és a "Fekete Január" áldozatainak emlékére épült egykori Kirov park, ami ma a „Mártírok vonala” néven ismert. A fallal körülvett óváros hátterében emelkedő Flame Towers (Láng Tornyok), a hármas lángtorony, néhány éve Baku új jelképének számít.
A fővárosban élénk kulturális élet figyelhető meg: több múzeum, színház, mozi, koncertterem, operaház, koncertterem és szórakozóhely várja vendégeit. Az ország egyik legjelentősebb eseménye az évente megrendezésre kerülő Bakui Nemzetközi Jazzfesztivál, ahová számos híres zenész is érkezik rendszerint az Amerikai Egyesült Államokból, Németországból, Oroszországból és Grúziából is.
A város legkedveltebb strandjai a Shikhovo és az "Ezeregy éjszaka". A tengerparton található a Baku Bulvár: ezen a több kilométer hosszan elnyúló, zöldellő parkokkal, látványos szökőkutakkal tarkított széles sétányon végig menve eljuthatunk egészen a hatalmas, Guinness-rekord nagyságú zászlóig, és a mellette épült „Kristálypalotáig”, ahol az Eurovíziós Dalfesztivált is rendezték 2012-ben. A sétány tele van bárokkal, éttermekkel, kávézókkal, este pedig rendkívül szép megvilágításban pompázik.
Hasznos repülőjegy vásárlási tippek
A WizzAir fapados repülőtársaság is kínál Budapestről olcsó repülőjegyet Bakuba, ugyanakkor minőségi repülős utazást biztosít járataival az Aeroflot, az Air France KLM, a Lufthansa vagy a Turkish Airlines légitársaság is. Az utóbb felsorolt nagy nemzeti repülőtársaságok járataira is kifoghatunk Budapestről olcsó repülőjegyet, ha legalább 2-3 hónappal előbb lefoglaljuk azt.
Repülőtér információk
Baku repülőtere a Heydar Aliyev Nemzetközi Repülőtér (Heydar Aliyev International Airport (IATA: GYD)), amely kb. 25 km-re északkeletre fekszik a városközponttól. Ez Azerbajdzsán és egyben a kaukázusi régió legforgalmasabb repülőtere. A városközpont innen a H1 gyorsjáratú autóbusszal vagy metróval érhető el.
Tömegközlekedés
A város tömegközlekedését a 2 vonalon közlekedő metró és buszok szolgálják ki. Rendszeres kompjáratok kötik össze Bakut a türkmenisztáni Türkmenbaşyval, az iráni Bandar-e Anzalival és Nusahrral.
Vasúti összeköttetésben áll például Moszkvával, Szentpétervárral, Kijevvel és Minszkkel is. Buszjáratok közlekednek innen Irán és Törökország jelentősebb városaiba is.