Turizmus
Dakar Szenegál fővárosa, mely az afrikai kontinens legnyugatibb pontján, az Európából Dél-Afrikába és Dél-Amerikába vezető tengeri útvonal kereszteződésénél fekszik, az Atlanti-óceán partján. Jelentős légi forgalmi csomópont is, vasúti személypályaudvara pedig az afrikai kontinens legnyugatibb vasútállomása. Egykori francia gyarmat, ahol a hivatalos nyelv ma is a francia. Lakosainak száma kb. 2,5 millió fő.
Éghajlata félszáraz, melyet egy rövid esős évszak, és egy hosszú száraz évszak jellemez. A csapadékos időszak júliustól októberig tart. December és május között a legkellemesebb az idő, a nappali átlaghőmérséklet 24-27 °C körül alakul, nincs pára, ilyenkor érdemes leginkább idelátogatni. Május és november között fordul melegebbre az időjárás, amikor a nappali hőmérséklet már 29-31 °C körül mozog és fülledt, párás a levegő.
A város területén a 19. század közepéig a lebu törzs kis halászfaluja állt, majd mikor 1885-ben megépült a Saint Louis-Dakar vasútvonal, a Francia Nyugat-afrika közigazgatási központja lett, ahol a franciák kereskedelmi kikötőt építettek ki és haditengerészeti támaszpontot létesítettek. Dakar így hamar Szenegál, Szudán és Mauritánia gazdasági életének központjává vált és ezen országok tenger felé nyíló kapuja lett. Egyre erősödő gazdasági és kereskedelmi pozíciója révén megnövekedett a nagy kereskedelmi vállalatok és pénzintézetek fiókjainak száma a városban.
Dakar egy energikus, élettel teli nagyváros. Kicsiny belvárosában a francia gyarmati időkből megmaradt, 3-4 emeletes házakkal, kiváló francia éttermekkel, kávézókkal, fagyizókkal és pékségekkel találkozhatunk. A város nagyobb részén azonban többnyire befejezetlen lapos tetős házak állnak. Műemlék épületek és múzeumok kevésbé jellemzik, viszont itt találjuk az egyik legjelentősebb fekete-afrikai gyűjteményt, a Musée IFAN (Institut Fondamental d'Afrique Noire) múzeumban. Láthatunk itt népművészeti tárgyakat, hangszereket, maszkokat, szobrokat, bútorokat, földművelési eszközöket és kompletten berendezett kunyhókat is. A múzeumtól a belváros felé haladva megtekinthetjük az Elnöki Palota monumentális, fehér épületét és árnyas parkját, majd a város fő terére, a Függetlenség terére (Place de l'Indépendance) juthatunk, ahol szép koloniális épületek állnak, és ahol egyúttal a legtöbb bank épületet és a legnagyobb szállodát is találjuk.
A főteret környező utcákban a dakari élet hétköznapjaiba nyerhetünk bepillantást. Érdemes felkeresni Dakar 2 legnagyobb piacát, a Marché Sandaga vagy a Marché Kermel piacokat. A belvároson kívül látható az 1964-ben épült Nagy Mecset épülete és hatalmas minaretje. Ha pedig strandolásra vágyunk, a Bel-Air strand a legmegfelelőbb.
Dakarban járva feltétlenül kóstoljuk meg a helyi étkeket is, hiszen a szenegáli konyha a legváltozatosabbak közé tartozik Afrikában. A legfőbb alapanyag a hal, de fogyasztanak csirke- és bárányhúst is. Legyünk tisztában vele, hogy a szenegáliak - az éttermeket nem számítva - közös tányérból, kézzel esznek, így becsüljük meg, ha van lehetőségünk ilyen módon velük étkezni.
Hasznos repülőjegy vásárlás tippek
Számos repülőtársaság kínál Budapestről olcsó repülőjegyet Dakarba, mint például az Air France KLM, a Lufthansa, a Brussels Airlines, a Turkish Airlines, a TAP, az Iberia vagy az Ethiopian Air Lines légitársaság is. Az utóbb felsorolt nagy nemzetközi repülőtársaságok járataira is kifoghatunk Budapestről olcsó repülőjegyet, ha legalább 2-3 hónappal előbb lefoglaljuk azt.
Repülőtér információk
Dakart a Léopold Sédar Senghor Nemzetközi Repülőtér (Léopold Sédar Senghor International Airport (IATA: DKR)) szolgálja ki, mely az ország legnagyobb, egyben Afrika leggyorsabban fejlődő reptere. Innen busszal vagy taxival juthatunk a fővárosba.
Tömegközlekedés
Dakar tömegközlekedését buszok, vonatok, a kikötőből indulva pedig természetesen hajók biztosítják. Népszerű közlekedési eszközök az ún. bozóttaxik (taxi-brousse), vagyis minibuszok is.