A Lufthansa bemutatta új business class koncepcióját

Az újdonsággal a Lufthansa menetrend szerinti járatain Közép-Keletre tartó utasok találkozhatnak először 2020-ban, amikor munkába állítják a Boeing 777-9-es gépeket.

A szolgáltatás kulcseleme az ülés, hiszen ezen múlik, az utasok mennyire tudnak kényelmesen elhelyezkedni. Továbbfejlesztették a most alkalmazott modellt, így az utasok már 220 cm hosszú ággyá alakíthatják az ülést, ami kényelmesebbé is vált. Az új háttámla lehetővé teszi, hogy a vállak oldalt fekvő helyzetben besüppedjenek a matracba, ami egyenesen tartja a gerincet és egészséges, nyugodt alvást biztosít. Több mint 500 utast vontak be a fejlesztés fázisába: ők jelezték, hogy a hosszú távú utakon a privát szféra és a kényelmes alvás a két legfontosabb szükséglet.

Maga a repülőgép is tartogat újdonságokat: elődjéhez képest szélesebb a kabinja. A business osztályon mindenkinek közvetlen elérése lesz a folyosóhoz, a székeket így 1-2-1 illetve 1-1-1 konfiguráció szerint tudják elhelyezni. Az utasoknak nagyobb lesz a privát szférájuk, és tárolóhely illetve vízszintes felület is bőven áll majd a rendelkezésükre. Az ülés technikai szempontból is mértékadó lesz: az utas saját okoseszközeivel irányíthatja, csakúgy, mint a szórakoztató elektronikai berendezéseket. Az okostelefonokat és tableteket vezeték nélküli technológiával lehet feltölteni, a filmeket pedig a mostaninál sokkal nagyobb, HD-s képernyőn lehet nézni.

forrás: turizmus.com

Betöltés folyamatban ...