Wizz Air új útvonal Budapestről Oroszországba, Szentpétervárra

Szentpétervár a második oroszországi célállomás, amely elérhető a magyar fővárosból. A járat 2017. augusztus 27-én indul és hetente kétszer közlekedik majd.

A Wizz Air 2013 szeptemberében indította Budapest-Moszkva járatát, amely azóta 440.000 utast szállított a két főváros között.

Szentpétervár, Oroszország második legnagyobb városa jelentős kikötő a Balti-tenger partján, a Néva folyó torkolatánál. A Nagy Péter cár által alapított város az egykori orosz birodalom cári székhelye volt, és jelenleg is az ország kulturális fővárosának tekintik. Lélegzetelállító fekvése és egyedülálló módon fennmaradt építészeti emlékeinek köszönhetően a város számtalan felfedeznivalót tartogat a látogatók számára: több mint 200 múzeum, köztük a világ egyik legnagyobb művészeti gyűjteménye, az Ermitázs, számos palota, galéria és kulturális programok gazdag választéka a klasszikus zenétől a baletton át az avantgárdig és modern fesztiválokig. A Világörökség részeként számon tartott kulturális és történelmi kincsein túl Szentpétervár jelentős kereskedelmi csomópont is, amely Oroszország egyik legfontosabb pénzügyi, gazdasági és ipari központja.

A közelmúltban indított kilenc új útvonal és a Bordeaux-ba, Asztanába, valamint Frankfurtba közlekedő járatok mellett Szentpétervár már a 13. célállomás, amellyel a Wizz Air bővíti budapesti hálózatát 2017-ben. A Wizz Air két magyar bázisról, Budapestről és Debrecenből üzemeltet járatokat összesen 12 repülőgéppel. A Wizz Air 3,7 millió utast szállított magyarországi útvonalain. A Wizz hazai hálózata 69 útvonalat kínál, Európa-szerte és a kontinensen túl 29 országgal kapcsolva össze Budapestet és Debrecent.

A sajtótájékoztatón Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is részt vett, aki elmondta, hogy Szentpétervár azon túl, hogy kulturális szempontból kiemelkedően vonzó célpont, nagyon fontos gazdasági és kereskedelmi központ, emellett Oroszország fejlett térségeként a Magyarországra irányuló orosz turizmusnak is fontos városa.

forrás: Turizmus Online

Betöltés folyamatban ...