LOT-tal közvetlenül az USA-ba

Jövő májustól ismét lesz közvetlen amerikai összeköttetés Budapestről, mivel a LOT elindítja New Yorkba és Chicagóba közlekedő járatait

Így a lengyel fuvarozó az első olyan európai hálózati légitársaság, amely élve az Open Skies kínálta lehetőséggel, fő bázisán kívülről indít transzatlanti járatokat.

A gépek New Yorkba (JFK) hétfőn, csütörtökön, pénteken és vasárnap délben indulnak, és kora délután érkeznek, visszafelé aznap este szállnak fel és másnap reggel landolnak Ferihegyen. A chicagói O' Hare repülőtérre kedden és szombat délben indulnak, majd este visszafordulva szintén a következő nap reggelén érkeznek meg a gépek.

Az útvonalon a lengyel légitársaság Boeing 787-8-as Dreamlinere szállítja az utasokat, amelyet a LOT Budapesten állomásoztat majd. A 252 fős gépek 18 Business, 21 premium economy és 213 turista osztályú ülést kínálnak, és egész évben közlekednek majd, nem csupán szezonálisan. A járatot a LOT szeretné legalább részben magyar személyzettel üzemeltetni, a fedélzeti kínálat a magyar és az amerikai utasok igényeihez igazodik majd. A két útvonal kiszolgálása érdekében jövőre a LOT Budapestre telepít egy Dreamlinert, vagyis bázist nyit a Liszt Ferenc repülőtéren.

Magyarország a legnagyobb európai ország, amely nem rendelkezik közvetlen amerikai összeköttetéssel, és a felmérések szerint évente 160 ezren utaznának csak New Yorkba – magyaráztak a járat indításának hátterét a LOT vezetői, akik szerint magyar és lengyel oldalról szinte egyszerre merült fel az ötlet. A Dreamliner első európai üzemeltetőjeként a LOT nagyon elégedett a géptípussal, amelyből jelenleg hét közlekedik a flottában (jövő héten érkezik a 8.), de jövőre további három csatlakozik az útvonalhálózathoz. A Budapestről induló járatok nem csupán a hazai közönség, hanem a szlovák és a román utazók számára is izgalmasak lehetnek, de az sem kizárt, hogy a lengyelek is igénybe veszik a járatokat.

A LOT számít az utazási irodákra is a járatok töltésében, ezért bevezetése előtt Budapesten és Észak-Amerikában egyaránt szemináriumokat tart majd a szakma képviselői számára.

A május 3-án induló járatokra jegyek már kaphatóak, New Yorkba turistaosztályon 132 ezer, premium economyre 364 ezer, business osztályra 676 ezer forinttól indulnak az árak, míg Chicagóba 138 ezer / 369 ezer / 846 ezer az alapár.

forrás: turizmus.com

Betöltés folyamatban ...