Július 8-tól közvetlen buszjárat a Deák tér és a repülőtér között

900 forint lesz a jegy a Deák térről induló új reptéri buszra

Jelentősen megkönnyíti a BKK a repülővel Budapestre érkezők bejutását a városba: a közlekedési cég bejelentette, hogy hamarosan közvetlen buszjárat indul a Deák Ferenc tér és a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér között – írta az index.hu. Régi kellemetlenséget oldhat meg az új járat, hiszen a városból tömegközlekedéssel körülményes volt a kijutás a csomagokkal metrózásra és átszállásra kényszerített utasoknak, illetve országimázs szempontjából se lenne utolsó, ha az ideérkező turisták Budapestből a Deák teret látnák meg elsőként, nem Kőbánya-Kispest vasútállomást, ahonnan a rossz értelemben vett nosztalgiavonatra hasonlító hármas metróval juthatnak a belvárosba.

A Deák mellett további állandó megálló lesz a Kálvin tér is, a kettő között, az Astorián viszont csak az első hajnali járatok fognak megállni. A Fonódó blog ez utóbbival kapcsolatban idézi Vitézy Dávid volt BKK-vezér véleményét is, aki reméli, hogy felül fogják vizsgálni a döntést, és az Astoria is állandó megálló lesz, mert hiba lenne nem megállni "pont ott, ahol a város legfontosabb busztengelyét keresztezi". Az új busz július 8-tól közlekedik minden nap a Deák térről 4:00-től 23:30-ig, a reptér kettes termináljától pedig 5:00-től 00:30-ig indul majd félóránként.

Az új reptéri buszra a hírek szerint 900 forint lesz a jegy egy útra annak, aki nem jogosult ingyenes utazásra.

Forrás: Index

Betöltés folyamatban ...
Kövessen minket: